ketrecbe zárva visít lelkem a kínban a szabadságért
Hamvak
hamvak a tálban – hamvak a lelkemben – csak cigarettanyom
Élvezet
élvezet a füst egyszerre talál utat égbe s lelkedbe
Önzőség
önzőség – ember a neved és lelketlen tettekre sarkallsz
Mély
szenvedő lelkem belezuhan a mélybe és még nem sikít
A lélek szava
és dallam csendül mélyről sebez tép szaggat a lélek szava
Mélabús lelkek
törnek zúznak recsegnek az árnyak a falon mint mélabús lelkek
Festmény
A toll serceg a lapon, festek egy tájat, hol madár dalol, és süvít a szél. Remeg a vidék: reszket a lelkem. Eltűnt.
Hol a tél?
Lelkem sóvárog a tél után; itt minden csak egy hazugság.
Nem maradandó
Suhog már a szél, S szétfújja azt, mi nem Maradandó. Nem marad itt más, csak mi igaz; elfújja a szél a lelkem is.