Kővári Anna. Coach. Amatőr író. Magyar alapszakos bölcsész. Kertész. Gyermek. Unoka. Testvér. Gazdi. Kolléga. Barátnő. És még sorolhatnám.
Számtalan szerepben élem a mindennapjaimat, viszont mindegyikben egy a lényeg: hogy én a nap végére is én maradjak, harmóniában és békében önmagammal.
Mostanra tisztában lettem azzal, hogy életem legfontosabb momentuma az volt, hogy 1991. augusztus 2-án felsírtam a szülőszobában. Az azóta történt minden másnak egyetlen jelentősége van: hogy azzá formált, aki vagyok, tapasztalatot adott ahhoz, hogy a világot és az életet a lehető legteljesebben tudjam megélni és átérezni.
A segítés már tizenéves korom óta meghatározó eleme az életemnek. A gimnáziumi, majd az egyetemi éveim alatt is önkénteskedtem több, különböző területen, ezt a tevékenységemet, ahogy tudom, a mai napig folytatom.
Mindemellett gondoztam a mozgáskorlátozott, Alzheimeres nagypapámat, aki az utolsó éveiben szintén rengeteget tanított nekem a nagybetűs Életről.
Számtalan, különböző hátterű emberrel kerültem közelebbi kapcsolatba életem során. Találkoztam, beszélgettem bántalmazott nőkkel, öngyilkosságot megkísérlőkkel, gyermekkori traumákat elszenvedőkkel, másságukat felvállalni nem merő emberekkel. A társadalom peremén lépkedtem velük, igyekeztem megismerni az életüket, hogy ne csak nézzem az életet, hanem lássam is.
Én voltam az az ember, aki mindig is átlagos és egyszerű akart lenni. Semmi faksznizás, csak suli, egyetem, buli, utazások, házasság, gyerek, sok-sok mindennapi problémával, akadályokkal. Tudom ám, hogy máshol sincs kolbászból a kerítés.
A Jóisten azonban nem ezt az utat szánta nekem. Az én utam az írás lett, a segítés, gondolatok és érzelmek mélységes örvénye, megtűzdelve temérdek fájdalommal, a társadalom szélére sodródással, küzdéssel a saját elmém ellen. Az önmagamba és Istenbe vetett hitem jó időre cserben hagyott. Aztán valahogy a nyíló rózsabimbók és a madarak szárnycsapásai között, a bizalom és a szeretet gyűrűjében lassacskán visszacsordogált a hit. Éltet, erőt ad és minden egyes pillanat jelentőségét átérzem az életnek. Az életnek, amit kaptam és amiért most már mérhetetlenül hálás vagyok.
2022-ben úgy döntöttem, kihasználom mindazt a tapasztalatot, érzelmet, beszélgetést, ami az eddigi életem során nekem adatott és úgy döntöttem, coach leszek, támogató, előítéletektől mentes, biztonságos közeget nyújtva mindazoknak, akik úgy érzik, erre van szükségük.