Gyuri

Gyuri besietett a fürdőszobába és levette a pólóját. Néhány pillanatra lehunyta a szemét, hogy megnyugodjon, majd ismét kinyitotta és belenézett a tükörbe. 

Nem volt túl jóképű, de azért annyira ronda sem.  Az orra talán kissé nagyobb volt az arcához képest, a homloka meg jóval magasabb, de Noémi mindig azt mondogatta neki, hogy a tengerkék tekintete sokkal hangsúlyosabb volt, mint bármilyen más előnytelen tulajdonsága. Majdnem. Magasságból oszthattak volna neki kicsit többet, a maga százhatvanöt centijét a legtöbb nő kifogásolta, kivéve Noémit.  

Tekintete egyre lejjebb siklott. Cingár volt, és bármit is tett, semmi sem segített; az orvos azt mondta, valószínűleg életének korai szakaszára jellemző változatos bántalmazások hatása volt ez is. Na, igen. Gyuri el is érkezett a kritikus ponthoz, a mellkasához és a hasához. Mindig irigykedve nézte azokat a fiúkat a középiskolai öltözőben, akiknek a felsőtestén először pelyhedzeni, majd sűrűsödni kezdett a szőr, elidegeníthetetlen jeleként annak, hogy a fiúból lassacskán férfi lesz. A francba, még azokra is irigykedve nézett, akiknek nem is nőtt ki ott a szőr, viszont sima volt! 

Az övé… az övé undorító volt. Az a terület úgy nézett ki, mint Freddy Kruegeré a Rémálom az Elm utcában című filmben. Vörös volt és heges, néhány helyen vastag hurkák türemkedtek ki. Az egyik mellbimbója is megégett akkor, azon a tragikus éjszakán, visszataszító aszimmetriát kölcsönözve amúgy is eltorzult testének. Szülei szeretetének szörnyű mementója volt ez, ami minden egyes nap emlékeztette őt arra, hogy világrajövetele mennyire nemkívánatos volt. 

A nagyanyja már nem tehetett semmit, mikor felfedezte, mi történt: megfelelő kezelés hiányában esélye sem volt arra, hogy a bőre idővel kevésbé legyen… rondább. Az egyetlen, amit tenni tudott, hogy magához vette őt, és szeretetben nevelte őt tovább egészen tizennyolc éves koráig. 

Végül ő is elhagyta, magára maradt ebben a nagy és kietlen világban, egészen addig, ameddig meg nem ismerkedett Noémivel. Ő volt a fény a sötétségében, aki bearanyozta az életét. 

Két boldog év adatott meg neki, amikor úgy érezte, az élete végre kiteljesedett. A haverokkal is nagyon jól érezte magát, akiket néhány hónappal a nagyanyja halála után ismert meg, és végre elmondhatta magáról, hogy szeretik őt úgy, ahogy van, és megismertették őt az élet napos oldalával. Végül mégis kellett Noémi ahhoz, hogy azt érezhesse, révbe ért az élete. Úgy emlékszik az első találkozásukra, mintha csak tegnap történt volna. Legjobb haverjának, Zolinak az unokatestvérének az egyik barátnője volt, akik úgy döntöttek, csatlakoznak hozzájuk egy péntek délutáni szeánszra a hídfőnél. 

Szerelem volt első látásra, kétség sem férhetett hozzá. Amint meglátta a szőke hajú, kék szemű lányt, aki még nála is alacsonyabb volt, érezte, hogy a bensője apróra zsugorodik, összeszorítja mindenét, miközben a szíve egyre hevesebben vert, már-már attól tartott, hogy kiugrik a helyéről. Az eddigi élményeivel ellentétben rendkívül könnyű volt beszélgetést kezdeményezni Noémivel. Máskor is próbálkozott már a csajozással beszívva, de még akkor is elég nehézkesen, dadogósan ment – most semmi ilyesmi nem volt, a lány imádta a bugyuta szóvicceit, és ő maga is elsütött néhányat; Gyuri legnagyobb meglepetésére még maga is viccesnek találta őket. 

Késő estére már a lány telefonszáma is az övé volt, és egyrészt alig várta a másnapot, hogy felhívhassa őt és józanul elhívhassa a lányt egy kávéra; másrészt tartott attól, hogy napvilágban Noémi mégis úgy dönt, hogy inkább nem kér a társaságából. 

Minden félelme ellenére mégsem ez történt, és Gyuri – életében először – hálát adott Istennek, hogy végre könnyebbséget visz az életébe. 

Két év. Két teljes év kellett ahhoz, hogy rádöbbenjen, nála semmi nem lehet könnyű vagy egyszerű. Noémi – aki most inkább tűnt hiénának, mint angyalnak, mégis képtelen volt nem szeretni őt – tökéletes színészi alakítással becsapta és átverte őt. Elhitette vele, hogy őt így, hegesen is lehet szeretni, hogy mit sem számít a külső, ha a belső valódi értékeket rejt. 

Gyuri néhány hete döntött csak úgy, hogy itt az ideje komolyra fűzni a viszonyukat. Félretett pénzéből vett egy jeggyűrűt, és elkezdte tervezgetni a lánykérést. Tudta, hogy Noémi szereti a csicsás dolgokat, és ő nem röstellt megadni neki a legtökéletesebb gyűrűt, ami csak belefért a keretbe. A gyertyafényes vacsorát is eltervezte már a teraszon, Zoli unokatestvére segített neki összeállítani egy lejátszási listát is. 

Végül elérkezett a péntek este, Noémi hétkor már ott volt nála. Látszott rajta, hogy zavarban van, és nem értette, mire fel ez a nagy felhajtás, de Gyuri újra és újra csitítgatta őt, hogy nyugodtan vacsorázzanak csak meg, szerette volna kimutatni neki, hogy mennyire szereti őt. 

Miután végeztek az étkezéssel, Gyuri elpakolt, hozta a desszertet – Noémi kedvenc somlói galuskáját vásárolta meg a kedvenc cukrászdájából –, majd miután azt is elfogyasztották, felállt, egy ideig matatott a zsebében, majd letérdelt a lány elé, és feltette a nagy kérdést. 

Azt gondolta, minden simán fog menni, Noémi igent mond és az este hátralévő részét szeretkezéssel töltik, aztán másnap elkezdik tervezgetni az esküvőt. 

Nem így történt. A percek kínzó lassúsággal teltek, és Gyurin kezdett úrrá lenni a szorongás. Végül Noémi mosolyogva felpillantott rá – egészen eddig a gyűrűt nézte –, és elnevette magát. A következő mondatok azok, amiket tudta, hogy soha nem fog elfelejteni: 

– Jesszus, Gyuri! Dehogy megyek hozzád! Nézd, tök jó volt ez a két év, de azt hiszem, itt az ideje, hogy megtudd: néhány hónapja találkozgatom valaki mással is. Nem akartam veled szakítani, mert tudtam, mennyire meg fog viselni meg hát, jó volt veled is, de ő… mégis más. 

– Miben? – kérdezte Gyuri halkan. 

– Hát, teszem azt, jóval magasabb nálam, hordhatok magassarkút mellette, és… nézd, nem akarlak megbántani, de… 

– De?

– A felsőtested… nem túl esztétikus. Amivel persze nincs semmi gond, engem nem is érdekelt igazán a négy fal között, csak hát… a strandon téged bámultak az emberek, és ez nagyon… zavaró volt. 

– De az elmúlt két év… azt mondtad, tökéletes… – Gyuri még mindig a kezében tartotta a gyűrűt, de most visszacsukta a tartó fedelét, és felállt. 

– Persze, hogy azt mondtam! Mindazok után, amiket elmeséltél, tudtam, hogy labilis személyiség vagy, és nem akartam még én is tetézni ezt az egészet! Nézd, sajnálom, de ez így nem működik. Részemről eddig sem működött igazán, ezután pláne nem fog. – Azzal Noémi felállt, magához vette a táskáját, sarkon fordult és elment. 

Gyuri ott hagyott mindent úgy, ahogy volt, és bement a házba, hogy tekerjen magának egy füves cigit. Szüksége volt most a bódultságra, jobban, mint eddig bármikor. Alig telt el fél óra, mikor a telefonja folyamatosan pittyegni kezdett, és látta, hogy Zoli ír neki folyamatosan, de most ez sem érdekelte. 

Fájdalmat érzett. Ez még annál az égető érzésnél is rosszabb volt, mint amikor a szülei ráöntötték véletlenül a forró vizet. Ott legalább egy idő után megszűnt a fájdalom, ez azonban a bensőjét marcangolta. Noémi visszaadta a világba és az életbe vetett hitét, hogy aztán egyik pillanatról a másikra kitépje, sokkal nagyobb űrt hagyva maga után, mint valaha is volt. 

És most félig bódult állapotban ott állt a fürdőszobában, és csak annyit tudott, hogy nem akar tovább élni. Kinyitotta a régi, kopott szekrényt, és kutatni kezdett az alsóbb polcokon. Nemrég fedezte fel, hogy itt vannak még a nagyanyja gyógyszerei, amik ugyan már lejártak egy ideje, de képtelen volt még őket kidobni. Most tökéletesek lesznek. 

Magához vette a saját, otthon tartott gyógyszereit is – fájdalomcsillapítók, izomlazítók –, a vodkát, tekert magának még egy cigit, aztán útnak indult. Nem tudta, hová is tart tulajdonképpen, csak ment előre, néha elkanyarodott, néha meg nem. Időről-időre megállt és bevette az újabb és újabb adag gyógyszereket, megitta rá a vodkát, az üres üvegeket és leveleket meg eldobta maga után. Végül meggyújtotta a cigit is, és nem egészen negyed órával később kezdte érezni, hogy a lábai elnehezülnek, és egyre nehezebben megy a séta. 

Meglátta az elhagyatott buszmegállót, és tudta, hogy itt senki sem fogja keresni; már a városon kívül volt, és ennél soha nem állt meg egy jármű sem. Elfeküdt a viszonylag ép állapotú padon, és hagyta, hogy magával ragadja őt az álom. 

Szerző:

Leave a Reply

ezek is tetszethetnek:

  • All Post
  • Elbeszélés
  • Haiku
  • Pályázat
  • Tébolyult lelkek
    •   Back
    • 2009
    • 2008
    • 2010
    • 2013
    • 2015
    • 2016
    • 2017
    • 2019
    • 2020

© 2022 Created with Royal Elementor Addons

%d bloggers like this: